Wiseacre vagyok, TM idő 1. március 26-án.
Ez a reggel más volt mint a többi. Nem sütött a nap sem, épp csak pislákolt valamicskét, a madarak is csak félve csicseregtek, mintha megszeppent volna minden élő, s az élettelenek is halkabbak lettek volna. Legugoltam egy kő mellé és csak néztem ahogy nő, ahogy lélegzik, de a csend szinte szétfeszítette a rendet. Ám lassan megtelt a kert élettel, az utcán autó haladt, emberek bandukoltak, mentek a munkába, s végre a nap is felkelt, igen szende volt, már azt hittem visszabújik.
Így kezdődött ez a nap, szinte megszeppenve, bátortalanul. De elkezdődött, és újra megtelt a feszült izgalommal.
Alex megérkezett, kerékpárját pedánsan letette a csatorna mellé, mint mindig, én meg hagytam, jó helyen van. Megittuk a reggeli kávénkat, nyugodtan, kiülve a teraszra, nem sürgetve, hiszen meg vár az idő, elsietni meg semmit nem szeretnénk.
Utazásaink megtervezettek, nem céltalanok, nem ugrunk csak úgy bele a végtelen, a láthatatlan jövőbe, vagy a feltételezett, talán ismert(?) múltba.
Minden utunkat jól átgondolt terv szerint folytatjuk. Meghatározzuk az úticélt, az időintervallumot, amit ott töltünk, és a lehetséges veszélyekre igyekszünk felkészülni, illetve elkerülni azokat. Ne higgyétek, hogy olyan okosak és előrelátók vagyunk, hogy kezdettől ilyen ügyesen tervezünk.
Dehogy.
Megjártuk mi is azt a bizonyos utat és megfizettük mi is azt a bizonyos tanulópénzt. De meg ám.
Lementünk a félve titkolt pincébe, és elkezdtük a napi teendőt, hogy TM-ünket újra munkába állítsuk. Nem tart sokáig, bizonyos értelemben rutinszerű, mint az az ellenőrzés, amikor a repülőgép pilótája a repülés előtt végig szalad az ellenőrző listán. Kinevethettek, de mi is végig szaladunk azon a bizonyos listán. Ezt, csak így szabad. Nem vehetjük félvállról, mert ott maradhatunk valahol az idő folyamában, ha nem működik a TM megfelelően.
Az ellenőrzés után beülünk gépünkbe, beállítjuk az utazáshoz szükséges adatokat, sok szerencsét kívánunk egymásnak, és megnyomjuk a start gombot.
Közbevetve megjegyzem, hogy a TM-ben jó sok készüléket kellett bezsúfolni, de a lelke az egésznek egy viszonylag kicsi, de gyors és rendkívül erős számítógép, három érintőképernyővel, melyeken kontroláljuk az utazást, az általunk fejlesztett rendszerrel.
De a TM belsejéről, felépítéséről majd egy későbbi beszámolómban írok, a Titkok sorozatban.
A már-már szokásossá váló kisülés, szikraeső és minden amit el tudtok képzelni, … no meg az ózon szag, ez kihagyhatatlan.
Pillanatokon belül egy másik korban találjuk magunkat, … és megint a jövőbe utaztunk, mert a TM működése, fejlesztése miatt szükségünk van némi új technológiára, mind a tartósság, mind az energiaellátás területén. A távolság most nagyobb, 100 – 200 év intervallum.
Gépünk újra egy nagyváros közelében jelent meg, de most kifejezetten egy erőművet céloztunk.
Ebben a korban ezek a létesítmények a város peremén találhatók, és elég meglepő alakúak, nem is gondolná a jelen kor embere, hogy ezek erőművek lennének.
Talán itt kell újra közbevetnem, hogy bizonyos információkat sikerült már megszereznünk. Talán nem újdonság az olvasónak a világháló a mi világunkban sem, de a jövőben olyannyira átszövi a mindennapokat, hogy a lakott területeken egy egyszerű vevőegységgel bárhol rá lehet csatlakozni bármiféle ellenszolgáltatás nélkül. Épp ezért hamar összetákoltunk egyet és a kompjúterünk már nyelte is a szükséges adatokat a jövőről. Ennek ismeretében akartunk megtekinteni közelebbről egy energiatermelő egységet.
Ahogy gépünkkel közelebb óvatoskodtunk, hirtelen furcsa zavar támadt a rendszerek működésében. Több helyen a számítógép túlfeszültséget jelzett, igaz mikro méretekben, de volt, és két kisebb rendszerünk hirtelen le is állt. Amig ezt a két rendszert megpróbáltuk újraindítani, egy óriási elektromos kisülés csapott belénk, valahonnan az erőműből indulhatott ki, utána pedig borzalmas ózon illat terjengett a TM-ben. A párásodásról pedig ne is beszéljünk, az az érzésem, hogy jól felforrósodhattunk. Gyorsan az irányító pulthoz kaptam és igyekeztem távolabb kerülni az eredeti helyzetünkhöz képest, … de már késő volt.
Elült a TM-ben a zavar, a „köd”, és még levegőt is tudtunk végre venni a nagy riadalmunk után.
Megrémültünk nagyon, riadt szemekkel tekintettünk egymásra Alexxal.
Ez volt az a malőr, amit semmiképpen nem szerettünk volna átélni a gépben ülve, de még a gépen kívül sem. Megtörtént, de szerencsénkre túléltük. Ami persze nem jelenti azt, hogy minden OK lenne.
Kitekintve az ablakon, beigazolódott félelmünk.
Másodpercekkel ezelőtt egy virágzó város terült el előttünk, és mi egy erőműve közelében voltunk. Most kitekintve, egy nagy pusztaság terül el alattunk, ami távolról sem hasonlít arra, ahol lennünk kellene.
Először is, civilizációnak nem sok nyomát találjuk, vagy talán semmit. Ez már önmagában is riasztó, hol lehetünk.
Másodszor, a gépünk készüléke furcsa adatokat mutat. Azt látjuk, hogy visszamentünk az időben 500 évet.
Na most megállni és nagy levegőt venni. A pánik nem következhet, mert semmi olyan nem történt, amit ne tudnánk megoldani.
Illetve őszintén reméljük, hogy meg tudjuk oldani.
Wiseacre voltam TM idő 17. április 20.-án
