Időspirál

Wiseacre vagyok, TM idő 1. március 26-án.

Ez a reggel más volt mint a többi. Nem sütött a nap sem, épp csak pislákolt valamicskét, a madarak is csak félve csicseregtek, mintha megszeppent volna minden élő, s az élettelenek is halkabbak lettek volna. Legugoltam egy kő mellé és csak néztem ahogy nő, ahogy lélegzik, de a csend szinte szétfeszítette a rendet. Ám lassan megtelt a kert élettel, az utcán autó haladt, emberek bandukoltak, mentek a munkába, s végre a nap is felkelt, igen szende volt, már azt hittem visszabújik.
Így kezdődött ez a nap, szinte megszeppenve, bátortalanul. De elkezdődött, és újra megtelt a feszült izgalommal.

Alex megérkezett, kerékpárját pedánsan letette a csatorna mellé, mint mindig, én meg hagytam, jó helyen van. Megittuk a reggeli kávénkat, nyugodtan, kiülve a teraszra, nem sürgetve, hiszen meg vár az idő, elsietni meg semmit nem szeretnénk.

Utazásaink megtervezettek, nem céltalanok, nem ugrunk csak úgy bele a végtelen, a láthatatlan jövőbe, vagy a feltételezett, talán ismert(?) múltba.
Minden utunkat jól átgondolt terv szerint folytatjuk. Meghatározzuk az úticélt, az időintervallumot, amit ott töltünk, és a lehetséges veszélyekre igyekszünk felkészülni, illetve elkerülni azokat. Ne higgyétek, hogy olyan okosak és előrelátók vagyunk, hogy kezdettől ilyen ügyesen tervezünk.
Dehogy.
Megjártuk mi is azt a bizonyos utat és megfizettük mi is azt a bizonyos tanulópénzt. De meg ám.

Lementünk a félve titkolt pincébe, és elkezdtük a napi teendőt, hogy TM-ünket újra munkába állítsuk. Nem tart sokáig, bizonyos értelemben rutinszerű, mint az az ellenőrzés, amikor a repülőgép pilótája a repülés előtt végig szalad az ellenőrző listán. Kinevethettek, de mi is végig szaladunk azon a bizonyos listán. Ezt, csak így szabad. Nem vehetjük félvállról, mert ott maradhatunk valahol az idő folyamában, ha nem működik a TM megfelelően.
Az ellenőrzés után beülünk gépünkbe, beállítjuk az utazáshoz szükséges adatokat, sok szerencsét kívánunk egymásnak, és megnyomjuk a start gombot.

Közbevetve megjegyzem, hogy a TM-ben jó sok készüléket kellett bezsúfolni, de a lelke az egésznek egy viszonylag kicsi, de gyors és rendkívül erős számítógép, három érintőképernyővel, melyeken kontroláljuk az utazást, az általunk fejlesztett rendszerrel.
De a TM belsejéről, felépítéséről majd egy későbbi beszámolómban írok, a Titkok sorozatban.

A már-már szokásossá váló kisülés, szikraeső és minden amit el tudtok képzelni, … no meg az ózon szag, ez kihagyhatatlan.

Pillanatokon belül egy másik korban találjuk magunkat, … és megint a jövőbe utaztunk, mert a TM működése, fejlesztése miatt szükségünk van némi új technológiára, mind a tartósság, mind az energiaellátás területén. A távolság most nagyobb, 100 – 200 év intervallum.

Gépünk újra egy nagyváros közelében jelent meg, de most kifejezetten egy erőművet céloztunk.
Ebben a korban ezek a létesítmények a város peremén találhatók, és elég meglepő alakúak, nem is gondolná a jelen kor embere, hogy ezek erőművek lennének.

Talán itt kell újra közbevetnem, hogy bizonyos információkat sikerült már megszereznünk. Talán nem újdonság az olvasónak a világháló a mi világunkban sem, de a jövőben olyannyira átszövi a mindennapokat, hogy a lakott területeken egy egyszerű vevőegységgel bárhol rá lehet csatlakozni bármiféle ellenszolgáltatás nélkül. Épp ezért hamar összetákoltunk egyet és a kompjúterünk már nyelte is a szükséges adatokat a jövőről. Ennek ismeretében akartunk megtekinteni közelebbről egy energiatermelő egységet.

Ahogy gépünkkel közelebb óvatoskodtunk, hirtelen furcsa zavar támadt a rendszerek működésében. Több helyen a számítógép túlfeszültséget jelzett, igaz mikro méretekben, de volt, és két kisebb rendszerünk hirtelen le is állt. Amig ezt a két rendszert megpróbáltuk újraindítani, egy óriási elektromos kisülés csapott belénk, valahonnan az erőműből indulhatott ki, utána pedig borzalmas ózon illat terjengett a TM-ben. A párásodásról pedig ne is beszéljünk, az az érzésem, hogy jól felforrósodhattunk. Gyorsan az irányító pulthoz kaptam és igyekeztem távolabb kerülni az eredeti helyzetünkhöz képest, … de már késő volt.

Elült a TM-ben a zavar, a „köd”, és még levegőt is tudtunk végre venni a nagy riadalmunk után.
Megrémültünk nagyon, riadt szemekkel tekintettünk egymásra Alexxal.
Ez volt az a malőr, amit semmiképpen nem szerettünk volna átélni a gépben ülve, de még a gépen kívül sem. Megtörtént, de szerencsénkre túléltük. Ami persze nem jelenti azt, hogy minden OK lenne.
Kitekintve az ablakon, beigazolódott félelmünk.

Másodpercekkel ezelőtt egy virágzó város terült el előttünk, és mi egy erőműve közelében voltunk. Most kitekintve, egy nagy pusztaság terül el alattunk, ami távolról sem hasonlít arra, ahol lennünk kellene.
Először is, civilizációnak nem sok nyomát találjuk, vagy talán semmit. Ez már önmagában is riasztó, hol lehetünk. 
Másodszor, a gépünk készüléke furcsa adatokat mutat. Azt látjuk, hogy visszamentünk az időben 500 évet. 

Na most megállni és nagy levegőt venni. A pánik nem következhet, mert semmi olyan nem történt, amit ne tudnánk megoldani.

Illetve őszintén reméljük, hogy meg tudjuk oldani.

Wiseacre voltam TM idő 17. április 20.-án

Wiseacre vagyok, TM idő 1. március 15-én.

Sokáig tartott míg sikerült rendet tenni magunk körül. Olyan volt ez, mintha újra akartunk volna születni, hogy képesek legyünk azzal a tudattal élni, amit nem szerettünk volna megkapni. 
Ilyenkor igazolódik be igazán, hogy egyedül mennyire nehéz lehet. Ezek után tudjuk leginkább értékelni a barátot, a segítőt, aki megért, aki meghallgat, ott van veled akkor, amikor a legnagyobb szükséged van rá. És nem bánt, de figyel rád.

Alexxal lazítanunk kellett, itt hagyni egy kis időre a gépet, s mindent amit eddig beletettünk magunkból.
Jártuk a várost, az utcákat, filmet néztünk, kedvesünkkel andalogtunk magunkban, csak úgy éltünk a semminek, a mának, mert így volt kedvünk. Tengtünk, lengtünk, ahogy a fiatalok teszik, mikor épp gondtalan, felhőtlen a kedvük.

Igen ám, de eljött a nap, amikor azt éreztük, hogy ideje újra abba a székbe beleülni, ami elvisz minket a távoli ..... jövőbe.
IGEN, a jövőbe, amiről még nem írtam, és így is csak korlátozottan és óvatosan nyilatkozok majd e sorok írása közben is. A jövő létezik, ott van előttünk és .... megváltoztatható, hiszen semmi sincs előre kőbe vésve.
De azért elég meggyőző tud lenni, ha ott vagy, és látod.

Reggel nyolc óra van. A friss kávé illata lengi be az egész házat, halk zene szól, kint madár csicsergés, verőfényes napsütés, öröm .... Olyan földöntúli az érzés, pedig csak egy napsütéses szép reggel van.
A pincében a TM előkészítve. Minden csatlakozó, minden műszer leellenőrizve. A gép kiglancolva kívül belül, a szükséges áramkörök letesztelve, a szükséges energia biztosítva. 
Alexxal egymásra nézünk és bólintunk, mehetünk.

Ezen alkalommal megint ketten megyünk, mégpedig 50 - 100 év intervallumot haladunk előre az időben. 

Itt kell megjegyeznem, hogy a jövőbe utazásnál nem fogunk pontos dátumokat leírni, pont azért, nehogy bármiből messzemenő következtetéseket vonjon le a kedves olvasónk. Miért kellene olyanon agyalnia, ami valójában számára, számunkra még meg sem történt. Ugye? :)

5, 4, 3, 2, 1, ..... indulás!

És a megunhatatlan sistergés, szikraeső, halo jelenség, bizsergés...... 

Tíz méter magasan lebegünk TM-ünkkel a felszín fölött.
Alattunk egy gyönyörű kultúrtáj terül el, mindenhol a zöld, a rendezett csodaszép felszín. Távolabb egy mezőgazdasági munkagép végzi a talaj egyengetését. Fülkéjében egy fiatalember figyeli a képernyőt, melynek segítségével irányítja a műveletet. Most meglepő dolog történik, leszáll a gépről, ami ezek után tovább folytatja működését. A fiatal férfi közben a karján lévő műszerre tekint, majd odamegy a másik távolabbi géphez. 
Átsuhanunk egy autópálya felett. Nem látunk szennyező anyag kibocsátást a járműveknél. Kicsit futurisztikus az alakjuk, de nem szokatlan a szemünknek, ez azért megnyugtató. Közelebb óvatoskodunk és megállapítjuk, hogy a döntő része a járműveknek elektromos.

A távolban egy város, nem is akármelyik, hanem ... na de ezt most inkább nem árulom el.
A város határában egy különös erőmű található. Nem igazán tudjuk megállapítani, hogy miből állítja elő az energia egy részét, de az biztos, hogy napenergiát is felhasznál. No meg van ott jó pár napelem farm a környékén. És itt a komplex energia termelés a lényeg, azonnal látható. nem egy módon termelnek.
Beljebb araszolva TM-ünkkel meglepődve tapasztaljuk, hogy milyen csendes, milyen nyugalmas a városi nyüzsgés.
Hogy lehet valami ennyire más, mint pár 10 évvel korábban?
Lehetséges lenne, hogy az emberek, a magyar emberek, képesek lesznek átállni ilyen könnyen?

Már csak ezért is megéri látni, amin a szemünk örvendezik, hogy valóban tudunk változni és változtatni a jó irányba.

Ellibbenünk egy kertvárosi részbe. Olyan 10 méter magasan kígyózunk ide-oda az utcák között. Leesik az állunk, zöld, zöld, csodaszép utcák, nyugodt járókelők, és lassú, nagyon lassú járművek.
Nézd, amott egy autóbusz, vagy mi a fene húz el. Csendben szinte hangtalanul.
És milyen kicsi, alig pár ember fér el rajta, mégis elég lehet ide.

Milyen világ ez? Ennyire nem szaladtunk előre a jövőbe! Bár a fejlődés ütemét tekintve ennek van realitása.

Ellépünk a műhelyünk felé. Meg van :) De meg ám. Csak épp nem lepukkant, hanem szépen felújított igazi kis rezidencia. Nézd, ott a kedvenc autóm is, szintén szépen rendbe hozva. Gyönyörű, nem lett az enyészeté, van gazdája.

Ideje az utunkat visszavenni, mert az inger jó, kedves szemünknek, de ennyi most épp elég. Úgy is jövünk még ide. 
A műszereken beállítjuk a szükséges paramétereket és TM-ünk kisebb légköri jelenség kíséretében visszaugrik velünk a jelenünkbe.

Megérkeztünk a pincébe, ahonnan elindultunk 5 perccel ezelőtt. A jövőben 1 órát töltöttünk, a jelenben viszont csak 5 perc telt el. Ezek a lépések fontosak, hogy az úgynevezett időtorzulást ne hozzuk létre. 
Alex arcán önfeledt mosoly, szerintem az enyémen is, mert jó kis kirándulás volt. Mindketten élveztük azt amit láttunk, számunkra ez egy igazi intellektuális kaland volt. 

Mekkorát fejlődtünk! De jó ezt tudni!

Az idő korántsem olyan, amilyennek látszik. Nemcsak egy irányban halad, hanem egyszerre létezik benne a jövő a múlttal. Albert Einstein

Wiseacre voltam TM idő 17. április 19.-én

Wiseacre vagyok, TM idő 17. február 25. Mi is az időutazás....

Elteltek hetek, hónapok, néhány év, és bizony súlyos gondolatok kavarogtak az agyunkban. Nehéz mindezt a szavakba önteni, mert nagyon sok minden csak érzés, fájdalom, öröm, vagy egyszerűen egy szellő foszlány, mintha szürke felhőként átvonult volna a szemünk, agyunk előtt, épp csak érintve érzékeinket.

Vannak olyan események, amik egy életet ketté törnek, vagy épp csak megtörnek. Van, amikor új vágányra terelődnek, s van, hogy gyökeresen megváltoztatnak. A mi esetünk az egyik, de hogy melyik azt magunk sem tudjuk. Napok, órák, akár percek alatt is megváltozik a véleményünk, s csak reméljük, hogy lelkileg is túléljük.

De a tény nem változik, hogy mi időutazók vagyunk.

Előző alkalommal röviden érintettem miképp kell értelmezni az időutazást.

Akkor felvázoltam, hogy valójában ez egy folyam, ahol az idő szövetében úszunk mi magunk. Egy olyan szövet ami nagyon erős, szinte semmilyen erő nem képes kimozdítani, semmi nem késztetheti arra, hogy megváltozzon. Eddig legalábbis ezt tudtuk. De az eltelt évek alatt kezdett összeállni a kép, hogy valójában hogyan viselkedik ez a szövet.

Vannak fodrok, kisebb hullámok, örvények, amik enyhe kilengést okoznak, s ilyenkor azt érzi az ember, mintha egy pillanat alatt változott volna valami, mintha új mederben, új sodorvonalban folytatódna az eddigi élete.

Éreztek már ilyet?  Volt már ilyen érzésük, amit később elhessegettek, mert butaságnak, vagy csak egy furcsa érzésnek gondoltak? Gondolkozzanak csak,.... figyeljenek, tapasztaljanak...

Lehetséges lenne, hogy nap-nap után, pillanatról-pillanatra átélhetünk hasonlókat?

LEHET BIZONY!

Ezek a furcsa, megfoghatatlan érzetek, apró hibák, pici idő torzulások, rezgések az idő folyamában. Ilyenkor épp egy olyan esemény zajlik, aminek hatására hirtelen megváltozik az idő folyama, s másképp folytatódik, mint ahogy várnánk, ahogy nekünk természetes lenne.

Ekkor IDŐUTAZTUNK, vagy IDŐSÁVOT váltottunk,... ha csak épp egy mikro-másodpercig, de valóban megtörtént. Ez nem egy ritka esemény, de nem mindenkivel történik csak úgy meg. Olyan kiváltság ez, ami csak különleges adottságú emberekkel történhet meg, olyanokkal, akik elég "érzékenyek", és akikkel történnek "furcsa" történetek, de még nem tudják miért.
Álmodnak, ... megálmodnak, átélnek, ...... megjósolnak, olyan eseményeket, amik még meg sem történtek. Látnak,... hallanak,... éreznek,...olyat ami nem is létezik. Legalábbis, akkor és ott úgy tűnik.
Időutazók ők, és sokszor elég hosszú idő telik el, mire rájönnek maguktól, hogy miféle emberek, De rájönnek, előbb vagy utóbb, de megtörténik a ráeszmélés.

És a szimpla, "halandók" ? Ők is megtanulhatnak időutazni?

Hmmm,... ha most azt mondom, hogy nem, akkor hazudnék.
Megtanulhatnak így élni, sőt, tudják is, csak az életünk olyan zaklatott, összevissza, értelmezhetetlen, hogy eddig nem látták, nem is érezték ennek a lehetőségét. 
És ha így folytatják, nem is fogják,... soha.

De szögezzük is le, időutazni, hosszabb távra, csak időgéppel (TM) lehet jelenleg, viszont rövid tu-kat simán megtehetünk magunk is, erre minden ember képes. És tanulható! 

ÖN is, TE is tudod.

Amit itt és most felvázoltam, még mindig csak a kezdet. A személyes időutazás/időugrás nem álom, létezik. 
Fogok még mesélni róla.

Wiseacre voltam, TM napló, TM idő 17. február 25.

Wiseacre vagyok, TM idő 1. február 21-én.

Száll a por, szivárványt játszik a falon, fény szűrődik át az ablak egy szegletén.
Ózon illata lengi be a szobát, valahol egy szikra kihuny, éledezik egy lámpa, inkább pislákolva, talán fel sem akar izzani. Nincs jártányi erőnk, csak ülünk, épp csak kilesünk a pokróc szegletén, itt vagyunk vagy valahol máshol ... Egy nagyobb pokróccal zárjuk ki a külvilágot, hogy kintről ne lehessen belátni a pincébe, de most a legkevésbé érdekel minket ki mit lát meg.
Igen, egy pincében barkácsoltuk össze a TM-et.

De minek?

Olyan inzultus ért bennünket a legelső úton, hogy alig bírtunk magunkhoz térni, s a megtérés utáni percenkben szinte őrjöngve vertük volna széjjel ezt az ördögi berendezést. Olyan érzések kavarogtak bennünk, amit lehetetlen lefordítani bármi valaha volt pillanatra. Képtelenség lenne elmondani, hogy épp hol, mi, miért szorította a bensőnk legbelsőbb zugát is. Sírni kellene? De miképp, minek és miért?

Na ezt jobb, ha nem látjátok, ... a kép ami fogadna benneteket, nem vall komoly emberekre. A szellemi, tudományos, lelki inzultáció olyan hatást ért el, mint a végső visszaszámlálás utáni pillanat. Mikor millió torok sikolya üvölti egyszerre az agyadba, hogy CSEND következik.
ÜVÖLTI,hogy most CSEND jön!
Csend, ami előtt minden pici nesz, egy finom fuvallat, autók halk, vagy akár vad tülkölése, a kedves halk sóhaja az éjben, vibráltak egészen, s most eljött a semmi csendje. A mindent betöltő üres csenddé. Mintha füledre ragasztanák a minden hangot elnyelő feketedobozt, és hiába fülelsz, mert a mindent elnyelő csend "zenéje" tölti be a végtelen űrt. Eljött a semmi csendje.

Úr Jézus, mivé lettünk ezen emlék által?! 

Ez ám a valódi jövő, .... arra fogunk egész életünkben emlékezni, ami meg sem történt, de egyszer megtörténik. És épp ezért fogott el bennünket a reménytelen kétségbeesés első gondolata, hogy igyekeztünk eltörölni azt, amit mi teremtettünk.

De minek?

Hogy ne emlékezzünk? Óóóó, ....az már késő.
Itt az emlék, s ez rosszabb már nem lehet. ROSSZABB már NEM!
Előre nézz!
Menj haza! Öleld magadhoz szeretteidet, töltsd fel lelkedet!
Tegyél meg mindent annak érdekében, hogy az elkerülhetetlen bekövetkeztekor, érett, felelős és biztos lábon álló emberiség legyen utánad.
Mindent Tegyél meg!
.... talán folytatjuk.....talán.....folytatjuk.... (?)

Ha az ember semmi módon nem jut el a szükséges tudásig, a végén azt kérdi: “ki tudja, mi lesz?" - és a képzelet ad rá választ.    Isaac Asimov

Wiseacre voltam TM idő 17. február 01.-én

Wiseacre vagyok, TM idő 1. február 21-én. Ez az, amit nem lett volna szabad ....

Mindig megfogadom, hogy szép kerek mondatokban, jól elmagyarázva írom le, mi is történt velünk az adott küldetésen. Most is igyekszem majd így tenni, de láthatjátok majd, hogy a történések folyama egyszerűen elsodor minden igyekezetet a világos és érthető fogalmazástól.

Ma olyan történetet mesélek el, ami a kíváncsi ember története. Azé a két kíváncsi emberé, akikre igaz lesz a mondás, hogy "ha kíváncsi vagy hamar megöregszel". Mi, az időutazás utáni pillanatokban nagyon gyorsan megöregedtünk. Olyat láttunk, olyat éltünk át, amit senki emberfia a Földön nem szeretne, s mi mégis megéltük.

Mi történt .... ?

Talán ott kell kezdenem, amit már az előző bejegyzésemben némileg érintettem, hogy az idő olyan mint egy folyó. Ebben a folyóban tudunk haladni, előre, hátra (sőt, nem csak arra, de erről jóval később), s igyekszünk a gépünkkel alkalmas terepen landolni. Ez azt is eredményezi, hogy mielőtt elindulnánk, végzünk kisebb vizsgálatokat, elemzéseket, esetleg próba utazásokat, amikkel biztosítjuk, hogy lehetőleg létező, élhető helyre érkezzünk.

Élhető? Nos igen, és ez lesz a szerencsénk, s a végzetünk. Lássuk!

Hosszú, hosszú éjjeleket töltöttünk azzal, hogy tanulmányozzuk az időfolyamot, küldjünk időzített kapszulákat előre, ám meglepve tapasztaltuk, hogy 2xx3. x. hó 10. napja után nincs folytatása a történelemnek. Nem tudom elég érthetően elmagyarázni, egyszerűen arról van szó, hogy az előreküldött időkapszuláinknak nyoma sincs. Az időfolyamban nem létezik a hely, ahol jelenleg vagyunk. Nincs semmi. Csak a nagy semmi.
Valóban, pironkodva, de bevallom, cél volt egy ilyen időpont megkeresése, ám hogy ilyen könnyen és ilyen hamar ráleljünk, azt mi sem gondoltuk. A folyam, mint egy nagy szakadt film, hirtelen megáll. Természetesen igyekeztünk megkeresni a hibák sorát, melyek a számításainkban előfordulhattak, és találtunk is párat, de ezek kijavítása sem hozta a megnyugtató választ. Sőt ...

A dátum pontos. Az a nap a végítélet napja, utána nincs tovább.

Mivel az időpont, mint egy fényes, acélos bárd, lecsap és kíméletlenül uralta elménket, megfagyasztva minden gondolati foszlányt, rászántuk magunkat, hogy TM-ünk első igazi útja, a feltételezett utolsó pillanatok felé legyen.
Látni akartuk, mivé lettünk és mi lesz a végzetünk, nekünk, Embereknek. 

Azon a napon, az emberiség nyugodtan, fegyelmezetten kezdte a napját, senki nem sietett, senki nem menekült, mindenki tudta, ma együtt fejezzük be, amit valaha együtt kezdtünk el. Az eget betöltötte a félelmetes óriás, mely már olyan közel ért, hogy szinte súrolta a légkört. Ránk szakadt, mint a pokol mennydörgő, tüzes mennyköve, csak csendben és némán, szinte alattomosan kedvesen. Barna törpe ez a gyilkos, egy elszabadult vadállat. Valaha egy csillagrendszer taszíthatta ki magából, millió éves útjára bocsátotta, és most egy civilizáció végzete lesz, úgy, hogy még írmagja se maradjon.
Kemény törvény, gyors ítélet, hirtelen végzet.

Ezek a gondolatok cikáztak át fejemen és testemen, mint egy villám. Durva bizsergéssel omlott szét ereimben a rémület. Nem akartam látni, és nem akartam elhinni ...

Ne kérdezd, nem tudom!
Hogy lehetne túlélni, amit az emberfeletti erőfeszítés sem bír el. Az emberiség évezredek alatt nem bírta legyűrni bolygója erejét, nem bírta kordában tartani időjárását, s most, hogy kívülről megérkezett a halál, mint ítélet után az elítélt, végig nézi elmúlását.

De a csillagok útján már elindult a bárka, valahol a Marson túl még látszott csillogó tömegük. Noé testvéreit szállítja, s az ezredéves múltat. Nem egy, de nem sok készült, hogy elszállítsa testvéreinket.
Nem milliókat, csak százakat, akik a legalkalmasabbak voltak, hogy átörökítsék egy civilizáció minden tudását.
Néhány bárka, az Élet Bárkája.

Ez maga a vég, a nagybetűs, az elkerülhetetlen VÉG.
 

Búcsút intettünk az utolsó perceknek, s beszálltunk gépünkbe. Egy óra múlva itt már egy sűrű aszteroidamező lesz, mintha soha nem lett volna civilizáció. A történelem megszakad, s valahol ezer év múlva az a pár száz ember ős, új civilizációt épít.

....

Wiseacre voltam TM idő 17. január 31-én